Horváth Gábor (karmester, karnagy)

1975 július 10-én születtem Budapesten. Nyolc éves koromban felvételt nyertem a Magyar Rádió Gyermekkórusába, ezért annak iskolájában, a Somogyi Béla Utcai Általános Iskolában tanultam. 1985-től a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának tagja lettem, így a felső tagozatot a Szív Utcai Általános Iskolában végeztem. 1993-ban érettségiztem a Szent István Gimnáziumban.

1983 óta hegedülök, amit most is aktívan folytatok. 1989 és 2004 között tagja voltam a Szent István Király Szimfonikus Zenekarnak. 1996-ban hegedű szakon érettségiztem a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1993 és 2001 között vezettem a Szent István Király Zeneiskola Ifjúsági Vonószenekarát, majd napjainkig az intézmény Szimfonikus Zenekarát. 1998-ban diplomát szereztem a Liszt Ferenc Zeneakadémia Középiskolai Énektanár és Karvezető szakán. Tanáraim Maklári József és Hartyányi Judit voltak. 1998 és 2002 között ének-zenét tanítottam a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban.

2000 júniusában elnyertem a Mautner Mimi által alapított Donáth Ede Ösztöndíjat. Öt évig zenei asszisztensként dolgoztam a Tihanyi Ünnepi Játékokon. 2000 novemberétől karvezetést tanítok a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 2002-től karvezetést és kamarazenét tanítok a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. Záborszky Kálmán művészeti vezető mellett másodkarnagya vagyok a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekarnak. 2002-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémia karmester szakán kitüntetéses minősítéssel diplomát szereztem. Tanáraim Lukács Ervin és Gál Tamás voltak. Részt vettem Jurij Szimonov és Rudolf Barshai mesterkurzusain.

A Magyar Televízió által megrendezett X. Nemzetközi Ferencsik János Karmesterversenyen második helyezést és a közönség különdíját nyertem el. Ezt követően meghívást kaptam a Szombathelyi, a Győri, a Szegedi, a Nagyszebeni, a Nagyváradi, a Miskolci, az Egri, a Gödöllői, a Danubia és a Kassai Szimfonikus Zenekartól, a Zlíni Bohuslav Martinu Filharmonikusoktól, a Magyar Rádió és a MÁV Szimfonikus Zenekarától, a Duna Szimfonikus Zenekartól, a Solti Kamarazenekartól, a Liszt Ferenc Kamarazenekartól, a Székelyföldi Filharmonikusoktól, a Csíki Kamarazenekartól, valamint a Szent István Király Szimfonikus Zenekartól, akikkel rendszeresen koncertezem.

2002 nyarán karmestere voltam a Gödöllői Művelődési Házban előadott Don Giovanni produkciónak. 2004-ben a Magyar Állami Operaház – Jurij Szimonov kérésére – zenei asszisztensként alkalmazott Wagner: Lohengrin című operájában. 2004 szeptemberében részt vettem, és a második fordulóig eljutottam a II. Frankfurti Nemzetközi Solti György Karmesterversenyen. Minden év nyarán zenei tábort vezetek Tihanyban. 2008 tavaszától minden évben egy operaprodukciót vezényelek a Zuglói Szent István Zeneházban (Don Giovanni, A sevillai borbély, Don Pasquale, Szerelmi bájital, Szöktetés a szerájból, Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló, Donizetti: A csengő, Ránki: Pomádé király új ruhája).

2009 nyarán a svédországi Uppsalai Egyetem által szervezett Erasmus-program keretében vezénylést tanítottam.

2009 áprilisában meghívott karmestere voltam a Zsolnán megrendezett Central European Music Festivalnak. 2009 szeptemberében megkaptam a Zuglói Önkormányzat egyik díját, mely a fiatal pedagógusok munkáságát ismerte el (Fiatal Pedagógusok Elismerő Oklevél). 2009 novemberében három ősbemutatót dirigáltam a Kassai Ars Nova Zenei Fesztiválon. 2010 februárjában vezényeltem a Kocsis Zoltán nevével fémjelzett Nemzeti Filharmonikus Zenekart, valamint a Nagyszebeni Szimfonikusokat. 2010 májusában karmesterként részt vettem a Talentinum elnevezésű zenei fesztiválon, Zlínben. 2010 októberében ősbemutatót vezényeltem a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. 2010 januárja óta művészeti vezetője vagyok a Gödöllői Szimfonikus Zenekarnak. 2012 és 2013 májusában karvezetés-kurzust tartottam Csíkszeredán.

2010-2013-ig elvégeztem a Liszt Ferenc Zeneakadémia doktorképző iskoláját, 2014 októberében doktorrá avattak, így 2014 szeptemberétől adjunktusi státuszban dolgozom tovább a Zeneakadémián. 2012 októberétől a KÓTA Zenekari bizottságának elnöke vagyok.

2017-ben megkaptam az Év embere-díjat Zugló Önkormányzatától, 2018-ban pedig Gödöllő Kultúrájáért-díjban részesültem.

2018 májusában a lipcsei Gewandhausban koncerteztem.